Abby's world

 

letem trtnete

szeretek srni a filmeken

Pont egy hete, hogy utoljra rtam. gy tnik soha nem tartom be az greteim, br aki ismer az tudhatja is ezt. Megprblom sszeszedni mi is trtnt velem egszen mostanig.
Szerda: Ez volt az a bizonyos nap amikor felmentnk Budapestre az iskolnkkal. Ugyanis hat htig egy Startolj reggelivel nevezet program "ksrleti alanyai" voltunk, ha mondhatom gy. Nem lltom, hogy az telek amiket kaptunk nem voltak finomak s ktsgtelenl nagyon egszsgesek is, de n szemly szerint rlk, hogy vge. Nos ht ennek az program lezrsnak volt egy zr rendezvnye. Az osztlyunkbl 11 egy tanul volt, aki elmehetett a Syma csarnokba. Itt pedig gy hrom s fl, de lehet, hogy inkbb ngy rn keresztl prbltunk zldpontokat szerezni, nem tl sok sikerrel. Nem mondhatnm, hogy h de nagyon trtem magam, de azrt n is hozzjrultam egy kicsit, hogy harmadikak legynk. Sajnos a vgn ebbl a helyezsbl nem lett semmi, mert nhny vfolyamtrsam volt olyan kedves s levett pr pontot a tblrl, amirt persze minket igencsak megbntettek, gy szpen elszott a harmadik hely. Az eredmnyhirdets utn a Strokes nev "egyttes zenlt". ( ha nzted a Csillag szletiket akkor ismerheted ket) n nagyon lveztem az egszet.
Cstrtk: Nagyon szinte leszek, ha azt mondom, hogy fogalmam sincs, hogy mi trtnik. Azt hiszem ez a nap csak eltelt felettem, esemnymentesen.
Pntek: Errl a naprl is csak halvny emlkeim vannak. Az biztos, hogy felfjssal bredtem ami kitartott egsz nap, aztn pedig amint hazartem oskolmbl mr utaztunk is Szerbiba. De az mg tisztn rmlik, hogy este betegre nevettem magam a Megasztron mikzben sltgesztenyt ettem.
Szombat: Mg mindig a nagymammknl...egsz dleltt punnyads. Aztn dlutn utazs a msik mammhoz, majd vgigjrunk kt temett is. Este hat hetes mise a Sgorrt( apa nagybtyja) utna pedig vacsora egy kis vendglben. J sok rokon ott volt, akik mind elmondtk, hogy milyen kicsi voltak amikor utoljra lttak meg, hogy mennyire hasonltok apra s, hogy milyen szp vagyok. n meg csak mosolyogtam s megkszngettem a bkokat.
Vasrnap: Reggeli utazs haza. Visszafel kiborult egy veg vz a tskmnl, amiben " szerencsre" benne voltak a tanknyveim is. Hazarkezs egy nagy rhggrcs ksretben, aminek a trgya Anya s a stemnyestl volt.
Htf: Kelly Clarkson Long Shot cm szmval keltem. A dlelttm elg unalmas s esemnytelen volt mint az sszes htf. De amint belptem a zeneiskolba teljesen felolddtam. Megint rengeteget beszlgettnk a tanrnmmel,kezdve a Szenvedlyek viharban cm filmmell majd a nudista strandokrl s annyi msrl.....ilyenkor kpes vagyok teljesen felolddni ami olyan j rzs. Ennl mr csak az a jobb amikor teniszezem. Nem csak, hogy a szvemhez legkzelebb ll sportot jtszhatom, de sok olyan emberrel akiket szeretek s akikkel jl rzem magam.
Kedd: Elrkeztnk a mai naphoz. Igazbl semmi nem ragadt ma meg bennem. szintn....volt kedd. Nincs kedd. Most viszont megyek s rbeszlem a csaldot egy kzs esti stra.

Az let nlklem

Ezt te vagy. Csukott szemeddel az esben. Ki hitte volna, hogy ilyesmit csinlsz? Sosem lttad magad ilyennek. Nem is tudom, hogy mondjam el, vannak emberek akik szeretik bmulni a Holdat.  Vagy nzni a naplementt, hullmokat.  Vagy...azt hiszem tudod milyen emberekre gondolok, vagy taln mgsem. A lnyeg, hogy jl esik ilyennek lenni. Kzdeni a vacogssal. rezni ahogy az es tsztatja a pldat s a brdet. s az rzs ahogy a f puhn n a talpad alatt. s az illat, az es nesze a leveleken. Ilyesmiket rnak a knyvekben, amiket sohasem olvastam. Ez te vagy....

I Say A Little Prayer

:D azrt boldog vagyok!!! az let soha nem lehet olyan szrny, hogy azt rezzem, hogy nincs remny

Nincs kedvem semmihez. Csak egyedl lenni max hangerre tekerni az iPodomat s hallgatni az I say a little prayer cm srgi, de klasszikus slgert s csak tncolni s tncolni. Ennyit krek csupn. Nem akarok gondolkodni. Csak azt tenni amit n szeretnk. A mai napom olyan volt mint egy tengeren ring kis ladik. Egyszer a cscson reztem magam s lveztem mg a kmia rt is, amit rettegve vrtam. A msik pillanatban csak otthon akartam lenni a szobmba s srni. Ezeket a hangulathullmok voltak egsz nap. Elegem van mindenbl s mindenkibl. Nem szeretek otthon lenni, sem a bartnimnl, az iskolban meg vgkp nem. Egyszeren csak Egyedl. Az gvilgon semmit nem tett a vilgegyetem ami ezt kivlthatta volna bellem, egyszeren csak azt szeretnm ha kicsit minden lelassulna. Ha megllna egy napra az let amivel n s egyedl n azt kezdhetnk amit csak akarok. Ami lom az lom is marad. De mennem kell mert a Nagymamm szlt, hogy halktsam le a zent mert nem hallja a Jban Rosszbant. Hiba is az lez "nagy" problmi....
 

Nagy lelst mindenkinek!

piros kabtos kislny

Kds pnteki napra bredtem itt Szolnok cityben ,de ez nem szmt hiszen ma van az lels vilgnapja. Igazbl nem mondhatnm, hogy sok mindenkit megleltem, igazbl csak a szmomra fontos embereket, de elg az. Ezt az esemnyt leszmtva a dlelttm nagyon sivr volt. Nyomasztottak azok az elvont filmek amit a napokban nztem. Mivel egyre jobban foglalkoztat a zsid valls s a II. vilghbor, prbltam olyan filmeket vlasztani ami ezt a tmt dolgozza fel. Tbbek kztt megnztem A Zongoristt. Roman Polanski fantasztikus filmje hrom Oscar-djat zsebelhetett be, vlemnyem szerint teljesen jogosan. A film egy zsid zongoristrl szl aki Varsban l. Azt mesli el, hogy hogyan vszeli t a ncik kegyetlensget, a csaldja elvesztst s a nyomort.....A film annak ellenre, hogy borzalmas dolgokat mutat be , fantasztikus.
A msik remekm pedig a Schindler Listja volt, amit a napokban megnztem. Br a tmja ugyanaz mint az elz filmnek jellegben teljesen ms. Steven Spielberg filmje mozitrtneti remekm, mely minden idk egyik legmegbecslendbb filmjv vlt. Ht Oscar-djat kapott, tbbek kztt a legjobb film s a legjobb rendezsi kategriban, valamint megnyert minden nagyobb legjobb filmnek jr djat, s ezen fell kivteles mennyisg kitntetssel honorltk. A filmek egyszerre voltak borzalmasak, de teljesen rabul ejtetek.
Dlutn sikerlt kicsit elszakadnom a gondolataimbl vissza a fldre, a valsgba s egyszer csak azon kaptam magam, hogy slt gesztenyt eszek mikzben panaszkodom, hogy lehet mr t ra. Olyan gyorsan elteltek az rk, a dlutn, ez az egsz ht st inkbb a hnap...

Dleltt

a rgi bartok a legjobbak mert mindent tudnak de a felre mr nem emlkeznek

Szp reggel. Bizony az n reggelem mindenkppen csodlatos volt. Kilenc harminckor Anya belltott a szobmba, gy megszaktva az lmomat amelyben ppen Wimbledont nyertem mint vilgels teniszez. Dhs is lettem, hogy mgis mirt kelt fel amikor gy terveztem, hogy egsz dleltt alszom s kipihenem a ht fradalmait. De amikor meglttam a kezbe egy nagy bgre forrcsokoldt mindjrt elszllt a mrgem. gyban fekve lassan kortyolgatni kezdtem amikor Anya hirtelen elkapta a fnykpezgpet s lekapott. Nos gy festek kialvatlanul s kcosan:

Miutn leforrztam a nyelvem a "forr csodval" biciklire pattantunk s bekerekeztnk a vrosba. (Tudniillik Apa s Zaln elmentek Szerbiba s kocsi nlkl maradtunk) Szp id volt, br egy kicsit fztuk, de j rzs volt kint lenni. Vettnk sztrat s klnbz gyakorl feladatsorokat s egy nadrgot szintn nekem, amit imdok. =) Fordultunk egyet a Kossuth tren majd irnyt vltottunk s elmentnk a Sparba. Nztk nekem gumicsizmt, de sajnos egyik sem volt az igazi...Szuper dleltt volt. J rzs volt kicsit csak Anyval lenni. Sokat nevettnk s bohckodtunk....rltnk Egymsnak.

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
dvzlgy

Magas, szke haj, kk szem, 15 ves, szemveges, kros szenvedlyektl mentes, rtelmes, mvszetekre s bels rtkekkel rendelkez j humor lny rl annak, hogy rtalltl az oldalra s remli a klcsns szimptia estn mskor is ideltogatsz!

 
Abby

15 leszek amikor elkezddik az sz. Szke szeretnk lenni de mr inkbb barnba hajlik. Kk szememhez foghat csak az g kkje vihar eltt. Az orrom nem a ms testrszeimmel arnyosan ntt…sokkal jobban. Szemveget hordok, magas vagyok, nagy lb. Trelmem vilghr. Szfogad, kedves, odafigyel, mosolygs, trehny,lusta,hatrozatlan, nbizalom hinyos, bartsgos s alkalmazkod vagyok de nem unalmas. Azt, hogy a vilg melyik irnybl gmbly megtanultam az autista btymtl. Szeretem a csokit s a mlnaszszt, Palicsot s Prizst, a j filmeket, a vilg sszes zenjt fleg a klasszikust. rlk ha utazhatok, fanatikusan szeretem a teniszt.  5 ve „szorgalmasan” gyakorlok de zongoramvsz mr nem leszek. Fogd meg a kezem s kvesd nyomon ki vagyok s ki lesz bellem.

 
Trkp

Pergamen
Gondolataid itt megoszthatod velem

Hlgyemny
Rlam tallhattok informcikat

Festmnyek
Kpek rlam, csaldomrl s...

letem trtnete
Magyarul blog

 
Szvemnek kedvesek

Unikat; a tantnni
Kvini; a klnc
Madame; a bbeszd
Klimprozom; az energiaforrs
Nadal Mnia; a teniszez
Hundred-acre-wood; tumblrm
Angel; jlny
URBAN:EVE ; az tletforrs
Dri; a legjobb
Anya, a szvemnek legkedvesebb
Abbydo; hs-vr bart
Zui, don't care
 

Az oldal fennl: '10. 07. 12. ta
A design s a css: Madame mve
Az oldal szerkesztje s tmja: Abby

 

 
Trsalg
 
Ti
Induls: 2010-06-30
 
Muzsika

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG