Az  elmúlt időben egyszerűen képtelen voltam írni. Tudtam mit szeretnék veletek megosztani, de a megvalósítással gondjaim akadtak. Anya nagyon sokat segített fogalmazni, de a végén már leginkább az ő szavai kerültek a papírra nem pedig az enyémek. Tegnap este amikor a zuhanyrózsába énekeltem újra elhatároztam, hogy megpróbálok írni…kicsit másképpen gondolkozni. Mert én nem szeretném elkövetni azt a hibát, amit mások… másra odafigyelni nem arra gondolni egésznap, hogy délután milyenre vágassam a hajam, hanem figyelni a szívemre. Másokon sem a hibákat keresni....azt nézni, hogy hány kilót szedett fel éppen ez a lány vagy , hogy milyen csinos az új kabátja. Inkább megpróbálni a szívükbe nézni és észrevenni az angyalszárnyakat a hátukon. Mert higgyétek el a boldogság nem azon múlik, hogy vajas kenyeret vagy sült libamájat esztek vacsorára. Sőt nem is azon, hogy megkapjátok-e az iPhone 5-t a következő hónapban vagy, hogy színésznők vagy orvosok lesznek belőletek. Szakadjatok kicsit ki ebből! Mert a boldogság nem ezen múlik…hanem azon, hogy az adott pillanatban magadra gondolsz vagy másokra. Ne csak a saját sorsoddal foglalkozz…inkább azon gondolkozz mit adhatnál bele mások sorsába. Tudom…vagy csak azt hiszem, hogy tudom …hogy a kemény munkának meg lesz az eredménye csak oda kell figyelnünk és megbecsülnünk az apró boldogságokat és nem a nagy csodára várni. Nem lehet mindig csak a boldogságot hajszolni… Persze 15 évesen még nem túl sok élettapasztalattal nem állítom, hogy igaz a nézőpontom, de talán megéri átgondolni.
Ezek a sorok születtek ma a fejembe, miközben a fodrász az ollóját csattogtatta és én csak figyeltem, ahogy a hajam a padlóra hullik. Átgondoltam, hogy mennyire lusta vagyok a hajammal foglalkozni és gátat szabva a vágyaimnak egy időre lemondtam arról, hogy igazán rövid legyen. Azzal, hogy a hajam egy része a kukába került az én egyik felem felszabadult. Sokkal jobban érzem így magam. A boldogságomat még tetézi az is, hogy ma végre esett a hó még ha nem is túl sok. Olyan jó volt kihajolni a gimnázium ablakán és hangosan kiabálni azokkal az emberekkel, akikkel igazán jól érzem magam.