Abby's world

 

Életem története

Lassan a helyére kerül

legalábbis egy része

Az  elmúlt időben egyszerűen képtelen voltam írni. Tudtam mit szeretnék veletek megosztani, de a megvalósítással gondjaim akadtak. Anya nagyon sokat segített fogalmazni, de a végén már leginkább az ő szavai kerültek a papírra nem pedig az enyémek. Tegnap este amikor a zuhanyrózsába énekeltem újra elhatároztam, hogy megpróbálok írni…kicsit másképpen gondolkozni. Mert én nem szeretném elkövetni azt a hibát, amit mások… másra odafigyelni nem arra gondolni egésznap, hogy délután milyenre vágassam a hajam, hanem figyelni a szívemre. Másokon sem a hibákat keresni....azt nézni, hogy hány kilót szedett fel éppen ez a lány vagy , hogy milyen csinos az új kabátja. Inkább megpróbálni a szívükbe nézni és észrevenni az angyalszárnyakat a hátukon. Mert higgyétek el a boldogság nem azon múlik, hogy vajas kenyeret vagy sült libamájat esztek vacsorára. Sőt nem is azon, hogy megkapjátok-e az iPhone 5-t a következő hónapban vagy, hogy színésznők vagy orvosok lesznek belőletek. Szakadjatok kicsit ki ebből! Mert a boldogság nem ezen múlik…hanem azon, hogy az adott pillanatban magadra gondolsz vagy másokra. Ne csak a saját sorsoddal foglalkozz…inkább azon gondolkozz mit adhatnál bele mások sorsába. Tudom…vagy csak azt hiszem, hogy tudom …hogy a kemény munkának meg lesz az eredménye csak oda kell figyelnünk és megbecsülnünk az apró boldogságokat és nem a nagy csodára várni. Nem lehet mindig csak a boldogságot hajszolni… Persze 15 évesen még nem túl sok élettapasztalattal nem állítom, hogy igaz a nézőpontom, de talán megéri átgondolni.
Ezek a sorok születtek ma a fejembe, miközben a fodrász az ollóját csattogtatta és én csak figyeltem, ahogy a hajam a padlóra hullik. Átgondoltam, hogy mennyire lusta vagyok a hajammal foglalkozni és gátat szabva a vágyaimnak egy időre lemondtam arról, hogy igazán rövid legyen. Azzal, hogy a hajam egy része a kukába került az én egyik felem felszabadult. Sokkal jobban érzem így magam. A boldogságomat még tetézi az is, hogy ma végre esett a hó még ha nem is túl sok. Olyan jó volt kihajolni a gimnázium ablakán és hangosan kiabálni azokkal az emberekkel, akikkel igazán jól érzem magam.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Üdvözlégy

Magas, szőke hajú, kék szemű, 15 éves, szemüveges, káros szenvedélyektől mentes, értelmes, művészetekre és belső értékekkel rendelkező jó humorú lány örül annak, hogy rátaláltál az oldalára és reméli a kölcsönös szimpátia estén máskor is idelátogatsz!

 
Abby

15 leszek amikor elkezdődik az ősz. Szőke szeretnék lenni de már inkább barnába hajlik. Kék szememhez fogható csak az ég kékje vihar előtt. Az orrom nem a más testrészeimmel arányosan nőtt…sokkal jobban. Szemüveget hordok, magas vagyok, nagy lábú. Türelmem világhírű. Szófogadó, kedves, odafigyelő, mosolygós, trehány,lusta,határozatlan, önbizalom hiányos, barátságos és alkalmazkodó vagyok de nem unalmas. Azt, hogy a világ melyik irányból gömbölyű megtanultam az autista bátyámtól. Szeretem a csokit és a málnaszószt, Palicsot és Párizst, a jó filmeket, a világ összes zenéjét főleg a klasszikust. Örülök ha utazhatok, fanatikusan szeretem a teniszt.  5 éve „szorgalmasan” gyakorlok de zongoraművész már nem leszek. Fogd meg a kezem és kövesd nyomon ki vagyok és ki lesz belőlem.

 
Térkép

Pergamen
Gondolataid itt megoszthatod velem

Hölgyemény
Rólam találhattok információkat

Festmények
Képek rólam, családomról és...

Életem története
Magyarul blog

 
Szívemnek kedvesek

Unikat; a tanítónéni
Kvini; a különc
Madame; a bőbeszédű
Klimpírozom; az energiaforrás
Nadal Mánia; a teniszező
Hundred-acre-wood; tumblröm
Angel; újlány
URBAN:EVE ; az ötletforrás
Dóri; a legjobb
Anya, a szívemnek legkedvesebb
Abbydo; hús-vér barát
Zui, don't care
 

Az oldal fennál: '10. 07. 12. óta
A design és a css: Madame műve
Az oldal szerkesztője és témája: Abby

 

 
Társalgó
 
Ti
Indulás: 2010-06-30
 
Muzsika

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!