Úgy érzem nem túl sok értelme van ennek a blognak…hiszen nagyon ritkán írok és egyre kevesebbet. Régen élveztem írni már csak a magam szórakoztatása miatt is, de most már szinte nem is gondolok az oldalra. Sok kifogást lehetne keresni és biztosan igaz is lenne, de nincs kedvem magyarázkodni. Most is azért kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe mert megláttam , hogy a legjobb barátnőm mennyire belehúzott és hát csak ne maradjak le (:
De igazából itt ülök a számítógépnél és egy épkézláb ötlet nem jut az eszembe, amit érdemes lenne megosztani veletek. Pedig sok minden kavarog a fejembe… az otthonom és a hazám közötti távolság, a sok régi barátban való csalódás és az új barátaim megtalálása, a sok tanulnivaló és verseny…a félelem hogy nem tudok megfelelni másoknak és a fogadalmaim. Igazság szerint sokszor másokhoz hasonlítom magam. Tudom butaság, hisz mindig lesz olyan, aki nálam csinosabb, okosabb, akinek szebb a mosolya, az alakja mint az enyém vagy akinek jobb cuccai vannak… másokkal szemben én mindig hátrább sorolom magam. Nem mindig látom tisztán, mire vagyok képes és maximalista vagyok. Bár sosem teszek fogadalmat, de az idei tervem ez lesz: megtanulni becsülni saját magam, és értékelni azt, amim van! Erőt adnak a barátaim, a családom, mások és a saját sikereim is. Talán úgy tűnhet, hogy boldogtalan vagyok, de ez nem igaz. Voltak rosszabb napjaim, nehezebb pillanataim, éreztem magam egyedül, de azt hiszem ezek a pillanatok is kellett az életembe, hogy rálépjek arra az útra, amin most haladok. Talán fiatal vagyok, talán csak egy kamasz lány butaságai és képzelgései ezek a sorok, de talán nem.