Gyűlölöm az országot ahova születtem de most ezekben a pillanatokban nagyon hálás vagyok, hogy itthon lehetek. Azt hiszem ebből a mondatból világossá vált számodra, hogy megérkeztem! Nagyon klassz nyaralás volt, bár néha nem úgy éreztem magam mint aki éppen piheni jött. Inkább egy lánynak akinek csak alkalmazkodásból áll az élete. Nem vagyok teljesen biztos abba, hogy érdekelni fog mi is történt velem az elmúlt 9 napban, de azért én csak leírom.
Nos...ugye múlt hét pénteken elindultunk. A négy órás indulásból öt óra lett. Mert barátaink (Pista bácsi, Hajni néni) nem tudtak időben érkezni. Na nem baj, valahogy tizenegy és fél órás utazás után csak oda keveredtünk Szarajevóba. Hát elég késői időpontba sikerült megérkezni így  azt javasolták, hogy inkább majd visszafele álljunk meg és nézzünk szét. Így gyorsan ettem a világ legfinomabb  csevapjából és már mentünk is tovább. Olyan nyolc körül megérkeztünk Mostarba. Megvacsoráztunk és lepihentünk. Teljesen kifárasztott az utazás főleg, hogy a fejem is nagyon fájt. Másnap elmentünk Medugorjeba és megnéztük magát Mostart. Még mindig gyönyörű város és amilyen szerencsénk volt pont akkor volt a hídugrás. De amilyen szerencsétlenek vagyunk pont NEM láttuk. :( Csak hallottuk. Lassan a híd minden négyzetméterét megjegyezve átsétáltunk és megnéztünk egy rövidke filmet a lerombolásáról. Borzalmas látvány volt. Mintha meghalt volna benned valami. A rossz érzés a gyomromban csak egyre nőtt amikor láttuk azt a rengeteg temetőt. Szörnyű volt. Ilyenkor már tényleg pityeregtem. Igazából mindig elég furcsán reagáltam a történelemre. Még Hitlert is képes voltam megsiratni pedig én igazán zsidó párti vagyok.
Másnap nyolckor nekivágtunk újra az országútnak. Dél magasságában megláttam a tengert. Eddig fel sem tűnt mennyire gyönyörű. Olyan sokszor vágytam rá, hogy lássam az Eiffel tornyot meg a piramisokat de valahogy minden vágyam eltörpült a tenger mellett. Gyönyörű volt ahogy a nap csillogása tükröződött a vízen amit körül vettek a hegyek.
Két órakor megérkeztünk Dubrovnikba. A városnak még mindig meg volt a varázsa. Ettünk a kikötőbe, sétáltunk a városba majd beütöttük a GPSbe a végső uti célunkat, Sveti Stefant. (végül nem Budva lett) Tíz óra magasságába megérkeztünk és kerestünk szállást. Találtunk egy apartmant ami 50 métere volt a tengertől. Az egyetlen hátránya csupán az volt, hogy nem láttuk a vizet mert eltakarta egy fal. De ez nem számított. Csak az, hogy végre megérkeztünk. Ezután következett négy csodálatos nap. Két strandon voltunk. Az egyik az ottani volt, ami külön szuper élményt jelentett mert a hullámok óriásiak voltak. :) Elmentünk egy másik homokos strandra  ami egy öbölbe volt, így közel sem voltak akkorák a hullámok  viszont plusz pontot jelentett, hogy sokáig belehetett menni a vízbe mert elég sekély volt a partnál.
Tegnapelőtt azonban búcsút kellett venni a tengertől és hazafelé venni az irányt.Útközben megálltunk megcsodálni a Piva folyót. Azt hittem a Neretvánál nincsen szebb de tévedtem. Ez a folyó egyszerűen gyönyörű volt a permetkék színével. Megálltunk Szarajevóba és nézelődtünk, de barátaink nem nagyon voltak kiváncsiak a látványosságokra így négy órán keresztül csak bámultuk a kirakatokat. Végigjártuk az összes ékszerboltot, beültünk egy cukrászdába ahol isteni baklavát csináltak és végigmentünk az egyetlen sétálóutcán ami  a városban van. Elég késő lett sem Hajni néni sem pedig Pista bácsi nem akart már haza menni, így megaludtunk.
Tegnap fél kilenc körül elindultunk és meg sem álltunk Palicsig. Itt elbúcsúztunk ismerőseinktől akik tovább mentek Magyarországra mi pedig ott aludtunk a Mamáéknál. Mindenki nagyon örülöt, hogy Apa és Én is épségben hazakeveredtünk, de legfőképp Zalán. Üdvrivalgásban tört ki és csak mosolygott.
Most pedig itt vagyok és megírtam ezt az elég száraz beszámolót aminek még nincs vége.
Ezek részben a nyaralásunk szép pillanatai voltak de akadtak kevésbé szépek is.  Ott volt például az, hogy minden egyes nap étterembe jártunk vacsoráztunk. Nagyon jó volt finom kajákat enni de a végére már nagyon untuk Apa is meg Én is. Mefogadtunk, hogy soha többé nem megyünk ezekkel a barátainkkal nyaralni, mert sok mindent tönkre tettek!
Még vagy ezer dolgot szeretnék elmondani de nem akarlak tovább untatni, így inkább egy másik alkalommal írok le részletesebben pár élményem.

Az ígéret szép szó ha betartják úgy jó. Mivel most itt vagyok, úgy gondolom én sikeresen teljesítettem az ígéretemet. Ahogy Anya is, mert felmentünk Budapestre. Nagyon jól éreztem magam. Sok boltba bementünk. Kaptam nagyon klassz ruhákat és táskákat. Igazi Anya- Lánya program volt, sok-sok beszélgetéssel. A téma mindig változó volt. Beszélgettünk a szerelemtől kezdve egészen addig, hogy amilyen tempóban fejlődnek a kínaiak biztosan ők fogják uralni az egész világot :( Persze azért volt hátránya is az útnak Az egyik, hogy a Zaraban megláttam álmaim kabátját ami kicsi volt rám. Folytak a könnyeim. Gyönyörű volt és ráadásul még le is volt árazva. De hát ilyen a én formám. Egy nagyon klassz csőgatyát sem sikerült megvenni mert igaz, hogy rám jött de elég szűk volt. A második indok ami miatt szívesebben maradtam volna itthon, hogy kaptam egy mozimeghívást. Amit ugyebár sajnos nem tudtam elfogadni. :( Pedig nagyon de nagyon szerettem volna megnézni azt a bizonyos filmet. ( Sajnálom Marcsi, hogy nem tudtam elmenni)
Na de mivel a pakolással még sehogy sem állok ideje rövidre zárni a témát vagy inkább bejegyzést. Egy kerek és számomra nagyon boldogságos hétig nem leszek mert elmerülök Bosznia, Horvátország és Montenegró történelmébe. Mert ott fogok sírni Mostárban és Szrajevóban, hogy mennyi de mennyi ártatlan ember halt meg. ( Nagyon sokan azt állítják, hogy ha van Magyarországnál szerencsétlenebb ország az Bosznia és Hercegovina. Én ezt alátámasztom.) :) Hiányozni fogtok kedves olvasóim. Merthogy egyre többen vagytok, aminek szívből örülök! 

Nagyon lassan telnek a napok és sehogy sem akar eljönni az a bizonyos péntek. Minden perc kínszenvedés kivéve persze azok nem amiket Allie barátnőm társaságában töltök. Vagy inkább töltöttem.
Izgulok és nem tudok magammal mit kezdeni. De tudna bárki is aki két nap múlva indul nyaralni? Ugye, hogy nem? Már elterveztem milyen filmeket, könyveket és ruhákat fogok vinni. Mindent szépen átgondoltam de még nagyon messze állok attól, hogy be is pakoljak a rózsaszín virágos táskámba. 7 csodálatos napot fogok eltölteni Apa és barátaink társaságába. Az utunk: Szarajevo, Mostar, Medjugorje, Dubrovnik és végső megállónk Budva. (bár még változhat, de remélem nem fog) Anya sikeresen kitalálta, hogy készüljek fel a városok történelméből és helyszíni érdekességeiből és tartsak idegenvezetést Apával. Ó szuper! Már teljesen felpörögtem és alig várom, hogy megtapasztalhassam milyen is idegenvezetőnek lenni. :) De erről majd később. Inkább nézzük mi is lesz a programom az elkövetkező másfél napban. Mára magolást a városokból, olvasást és Erika Nénim meglátogatását terveztem.
Azt hiszem mindközül az utolsó várom a legjobban, ugyanis nem egyedül megyek és nem is akármilyen okból kifolyólag. Mivel Erika Néni csoportjába fogok tartozni londoni látogatásom során akárcsak Kvini és Dóri elmegyünk hozzá,  hogy adjon még pár tanácsot.
Holnap pedig Anyuval felmegyünk Pestre. Igazából csak szállítjuk Anya műremekeit de azért talán vásárolunk is. De az biztos, hogy a nézelődés szintjét tartjuk! Oppá már két óra van. Ideje készülődnöm. Ígérem holnap még jelentkezem mielőtt elindulnék.
Én a kis felfedező!

Július 19-én Zalán 20 éves lett. Ezért az én ajándékom egy Amarettós-csokoládés mascarponéval töltött csokoládétorta volt. Amit én csak úgy hívtam: a világbajnok csokitortám. Nagyon finom volt. De tényleg. És nem vagyok elfogult magammal szemben mert komolyan jól sikerült. Bár nem annyira könnyen fogyott mert az egész szinte csak csokiból van (400 gramm ) így azért egy szeletnél többet nem nagyon kívánt az ember egyszerre megenni. :) A Mennyei Édesség nevű lapon találtam, a rengeteg finomság között. Szerintem nem bonyolult elkészíteni és aki szereti a csokit az bátran csinálja meg mert nem fog csalódni. ( én egy kicsit eltértem a receptől és a díszítést is kihagytam)

Őszintén sajnálom, hogy majdnem egy hétig nem jelentkeztem, de időhiányban szenvedtem, mert nálunk van a 9 éves kereszttestvérem, Stefi aki minden percemet leköti így nem igazán tudok mikor írni. Ez is ritka alkalmak egyike amikor nincs itt mert perpillanat barátnőmet, Tildát boldogítja. Attól eltekintve, hogy eléggé ragaszkodik hozzám nem zavar sok vizet és tudom, hogy meg kell szenvednem a nyaralásért. De ettől eltekintve nem igazán történik velem semmi. Csak élek mint hal a vízben és próbálok menekülni a cápa elől ami sokszor beakar kapni de valahogy mindig megúszom. A veszélyt jelentő ragadozó a gondokat jelenti amik sokszor elállják az utamat de csak sikerül elhárítani az akadályokat. Kicsit kezdek megnyugodni mert már Zalán is sokkal jobban van így a hangulat sem annyira fagyos a családban. De ehelyett van más. Kezdek megijedni mert lehet beteg vagyok. Várom az iskolát. Sajnos ez számomra elég fájdalmas tény, hiszen alig vártam, hogy vége legyen most meg elfog az izgalom, hogy ha arra a  "piros börtönre" gondolok. Persze az is lehet, hogy csak hiányoznak a különc osztálytársaim. :) Remélem tényleg csak ennyiről van szó...
U.I.: Kérlek IDE kattintva hallgasd meg azt a számot amit akkor szoktam hallgatni ha egy kis szín kell az életembe.